Elfáradt, beteg emberek tízezrei tennék le a nehéz fizikai munkát az öregségi nyugdíjkorhatár előtt, de bármilyen veszélyes körülmények között dolgoznak is, erre jövőre már nem lesz lehetőség. A kormány ugyanis éppen eltörölni készül a korengedményes után a korkedvezményes lehetőséget is. Pedig szó szerint életveszélyes bizonyos munkakörökben 60 éven felülieket dolgoztatni – állítja a legnagyobb ipari szakszervezet, amelynek elnöke a tapasztalatai mellett a KSH és a nemzetközi adatokra is hivatkozik: tavaly több munkahelyi baleset volt, mint 2012-ben

sak az tudja, hogy mennyire embert próbáló erőfeszítés 60 éven felül „műszakolni”, naponta többször létrára mászni, órákig az állványzaton gebeszkedve falat vakolni, a gumigyári kazán mellett egész nap hajtani, vegyszeres levegőt szívni vagy, mondjuk, a tömegközlekedési járművek volánja mögött ülve koncentrálni a városi forgalomra, aki több évtizedet lehúzott már kemény fizikai munkásként, s tudja, esélye sincs idő előtt nyugdíjba menni.

Nyugalmas irodákban, viszonylag könnyű munka mellett még csak-csak ki lehet bírni az öregségi nyugdíjig, ám a nehéz, az egészségre ártalmas, netán folyamatosan több műszakban végzett munka olyan „gyilkos” menet, amelyet nem lenne szabad az utolsó pillanatig erőltetni. Márpedig a kormány éppen ezt teszi – állítja Székely Tamás, a legnagyobb ipari szakszervezet, a VDSZ elnöke.
Forrás: en.wikipedia.org

A vegyipari szakszervezet évek óta üti a vasat: meg kell tartani a korhatár előtti nyugdíjrendszert, hívják azt korengedményes, korkedvezményes vagy, ha úgy szimpatikusabb, foglalkoztatáspolitikai megoldásnak. Szó szerint életveszélyes ugyanis a korhatár előtti rendszer totális megszüntetése – szögezi le az elnök.

Néhány évvel ezelőtt több tucatnyi munkakörből, az egészségre ártalmas szakmák némelyikéből lehetett kétféle módon, korengedményes és korkedvezményes lehetőséggel idő előtt nyugdíjba vonulni. Évente 30-40 ezer ember élt a lehetőséggel.

Most is legalább ennyi ember venné igénybe a könnyítést, ám nem teheti. A korengedményes rendszert úgy szüntette meg a kormány, hogy talán fogalma sem volt a lényegéről, hiába mondták, írták a szakszervezetek – bármilyen furcsa – a munkaadókkal közösen. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem hagyták tovább élni ezt a lehetőséget, hiszen ez egyetlen fillérrel sem terheli a költségvetést – mondja az elnök. A korengedmény lényege, hogy a munkaadó évekre előre befizeti az elbocsátás előtt álló idősebb munkások teljes járulékát, hogy kedvezményes nyugdíjba, s ne az utcára küldje éppen azokat, akiknek életkoruk miatt esélyük sincs máshol elhelyezkedni – magyarázza Székely.

Ez a megoldás többnyire szakszervezeti vívmány, és ott működik, ahol ezt a kollektív szerződés is tartalmazza. A 2008–2009 közötti gazdasági válság ideje alatt ezrek menekültek meg így a munkanélküliségtől.
Forrás: http://fungie.hu/

A költségvetés terhére évtizedekkel ezelőtt létrehozott korkedvezményes lehetőséget pedig – amely alapján például a közlekedésben dolgozók, a röntgenesek és még nagyon sok munkakörből korábban mehettek nyugdíjba – éppen most készül teljesen megszüntetni a kormány. Holott épp hogy nem eltörölni kellene, hanem átvizsgálni, újratölteni a listát, amely a kedvezménnyel járó munkaköröket tartalmazza, s be kellene emelni a rendszerbe a műszakos dolgozókat is.

A szakszervezetek – élükön elsősorban a VDSZ – régóta harcol ezért, s a munkáltatók által korábban is finanszírozott ellátórendszer megteremtését javasolják. A részletesen kidolgozott ajánlat maximum 5 évvel az öregségi nyugdíj előtt állókon segítene. Őket ezzel a módszerrel nyugdíjba küldhetné a munkáltató, ha előre befizeti utánuk az államnak a járulékokat. Ennek a megoldásnak még foglalkoztatási előnyei is lehetnének, mert így az idősebbek helyett fiatalabb munkanélküliek kerülhetnének állásba. Meglepő – hívja fel a figyelmet az elnök –, hogy ezt a változatot a munkaadók is feltétel nélkül támogatnák.
Forrás: www.kkbn.com

Egyre több helyről hallani olyan emberséges megoldást, hogy a nyugdíjhoz közeledőket csak papíron foglalkoztatják, nem kell bejárniuk, kapják a fizetésüket pluszjuttatások nélkül – magyarázza az elnök. A szakszervezetek évek óta követelik a kedvezményes nyugdíjrendszer megtartását, pontosabban ma már a visszaállítást, s hogy nyomatékot adjanak ennek, október 7-én, a Tisztes Munka Világnapján megmozdulást, látványos flashmobot – villámakciót – szerveznek.

Alvászavar, magas vérnyomás és emlőrákveszély

A folyamatos műszakban dolgozók lehangoló fizikai, pszichológiai és egészségi állapotban vannak – hivatkozik az elnök egy korábban végzett széles körű felmérés, a Műszakos munkavégzés következményei című kutatás eredményére. A kétszázoldalas könyvből kiderül, hogy beigazolódtak a félelmek: a nyugdíjhoz közeledő, de az utolsó pillanatig munkára kényszerített ember, aki hosszú évek óta folyamatosan, éjjel-nappal dolgozik, erősen megromlott egészségi állapotban, fáradtan, betegen, fásultan végzi a munkáját. Tízezrek dolgoznak ilyen állapotban, és ez szó szerint életveszélyes – szögezi le az elnök. Nem véletlen, hogy még mindig sok a munkahelyi baleset, azon belül is a halálos tragédia. Tavaly 17 361 ember sérült meg munkavégzés közben, s ez csaknem kétszázzal több, mint 2012-ben.

Az egészségügyi felmérés során feltárták a szakértők, hogy különösen a 60 körüli, több műszakban dolgozók szenvednek alvászavarban, magas vérnyomásban, pszichoszomatikus és szomatikus betegségben. Az éjszakai munka a nőkre különösen rossz hatással van, körükben az átlagosnál több az emlőrákos. Ez bizonyítottan az éjszakai pihenés hiányára vezethető vissza – olvasható a könyv szakmai összegzésében.
Forrás: www.tozsdeforum.hu

Hasonló problémákat mutatott ki egy másik tanulmány is, amely kifejezetten a közlekedésben dolgozók körében készült. A veszélyes munka miatt itt is gondot jelent az idősebb korosztály foglalkoztatása. A kutatások a családi állapotokra, a magánéleti problémák egy részére is kiterjedtek, s kiderült, az éjszakázással, délutáni műszakkal járó munka miatt gyakran eltávolodnak egymástól a családtagok, mert keveset vannak együtt, a gyerekekkel is ritkábban találkoznak

A korengedményért azért harcol a szakszervezet, hogy a 60 év körüli, nehéz munkát végző emberek nyugalomban, biztonságban tölthessék az öregségi nyugdíjig hátralévő éveket, s ne az utcára kerüléstől kelljen rettegniük. Ezt diktálja a józan ész – jelenti ki határozottan Székely.

forrás:168ora